Unisport Podcast Nagy Tímea olimpiai bajnokkal, megtudhatod, Valter Attila miért látja rózsaszínben a világot, de a strandszezonra való felkészülés is szóba kerül a megújuló felületen
|
(
2021. 05. 17. 12:44:24
)
|
Kedves Hallgató!
Ismét jelentkezik az arculatában megújuló
UniSport, amely mostantól saját honlappal, Facebook és Instagram
oldallal is rendelkezik. A mostani hírlevélben több UniSport Podcast is
meghallgatható!
A hírlevélben megszólal a kétszeres
olimpiai, világ- és Európa-bajnok Nagy Tímea, aki a fontos ügyek
szószólója, ezért is „adta arcát” az oltáskampányhoz.
Az 56-szoros válogatott labdarúgó,
Kovács Kálmán a BL és az európai Szuperliga viszonyáról beszél, de
emellett – aki komolyan veszi a strandszezont – Prof. Dr. Martos Évával
készülhet fel a következő hónapokra. A táplálkozástudományi
szaktekintély elmondja, mit lehet és mi nem megengedett a tökéletes
„strandtest” eléréséhez vezető úton.
Emellett az is kiderül, hol és miként adta le szakdolgozatát Magyarország legújabb sporthőse, a Giro d’Italia kerékpáros körversenyen rózsaszíntrikós, összetett első, Valter Attila és a hazai Street Workout egyik nagy
alakja, Szarka Ákos exkluzív interjúban állítja: Edzeni mindenhol jó, de legyen melletted mindig segítség, hogy helyesen végezd a gyakorlatokat!
Nézz rá, hallgass bele az egyetemi életmód és sport új felületébe:
https://unisport.hu/hirlevel/33-szam/
|
Tovább...
|
|
Szerzői jogi - GDPR
|
(
2020. 07. 01. 12:50:04
)
|
Tisztelt Hallgató!
Felhívom figyelmét, hogy az
Állatorvostudományi Egyetem online távoktatás keretében megosztott minden
audiovizuális és digitális formátumú szöveges oktatási anyaga, az előadások és
a megosztott oktatási segédanyagok, szerzői jogi védelemben részesülő szellemi
alkotások.
A szerzői jogi védelemre tekintettel,
tilos a közzétett oktatási tartalmak másolása, megosztása, továbbítása,
többszörözése, átdolgozása, publikációs célra történő felhasználása, tárolása.
Az oktatási tananyagok használata során
tanúsított jogsértő magatartásáért az Állatorvostudományi Egyetem szabályzata
szerinti fegyelmi, a magyar jogszabályok szerinti büntetőjogi és pénzbeli
kártérítési felelősséggel tartozik.
Tisztelt Hallgató!
Az Állatorvostudományi Egyetemen
teljesítendő vizsgáival kapcsolatos egyetemi adatkezelés tekintetében az
alábbiakról tájékoztatom.
A vizsgák során készülő kép- illetve
hangfelvételek rögzítésre és tárolásra kerülnek.
Az Állatorvostudományi Egyetem a
felvételeket 3 hónapig tárolja a vizsgák dokumentálása céljából. A vizsga
megkezdése a kép- illetve hangfelvétel rögzítéséhez és tárolásához történő
hozzájárulásnak minősül.
A fentieken túlmenően a személyes adatok
vizsgáztatással összefüggő kezelésére a nemezti felsőoktatásról szóló törvény
és az Állatorvostudományi Egyetem Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzata
alkalmazandó.
|
Tovább...
|
|
Távoktatás indulása
|
(
2020. 03. 15. 19:46:38
)
|
Kedves Hallgatók!
Ahogyan arról már
korábban tájékoztattuk Önöket, a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében
elrendelt hallgatói intézménylátogatási tilalom miatt Egyetemünkön távoktatás
formájában fog történni az oktatás 2020. március 16-a hétfőtől.
Egyetemünk oktatói és
dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hirtelen kialakult
helyzetben az oktatás színvonalát ugyanolyan szinten fenn tudják tartani.
Az online távoktatás
a Neptunon keresztül fog történni, a Neptun Meet Street felületről
letölthetőek lesznek az előadások, gyakorlatok anyagai.
A felület használatáról
szóló útmutató itt érhető el: https://allatorvosiegyetem-my.sharepoint.com/:b:/g/personal/zso2654_univet_hu/EZDmxn5UtRRBvZh9wD_hRxIBmNy2NWr5O_DJ0wgrRI-aJA?e=K4t7Tw
Bármilyen felmerülő technikai
kérdés esetén forduljanak az Informatikai osztály munkatársaihoz az it@univet.hu
e-mail címen.
Az oktatók folyamatosan
töltik fel az anyagokat a felületre, mely még a jövő héten nem lesz egészen
teljes, de nagy része már elérhető. A gyakorlatok és fakultatív tantárgyak
csak március 23-tól lesznek hozzáférhetőek.
A feltöltött anyagok
előreláthatólag ezen félév végéig fognak fent maradni, majd ezt követően már
nem lesznek elérhetőek.
Az oktatók minden héten,
az oktatás nyelvén 2020. március 16-tól hetente 1,5 órás konzultációs lehetőséget
biztosítanak Önöknek, ennek részleteiről érdeklődjenek az adott tanszéken.
Kérem, hogy az Önök
számára biztosított anyagokat folyamatosan kövessék nyomon és minden esetben
tartsák be az oktatók által kérteket!
A rendkívüli helyzetre
való tekintettel kérem szíves megértésüket és türelmüket, mert mindenki számára
kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakot élünk meg.
Szíves közreműködésüket
köszönöm!
Sótonyi
Péter
rektor
|
Tovább...
|
|
Hallgatói tájékoztató (COVID19)
|
(
2020. 03. 11. 22:30:16
)
|
Kedves Hallgatók!
A
tömegtájékoztatási eszközökön számos, sokszor egymásnak is ellentmondó hír
jelenik meg a koronavírussal kapcsolatban.
Hallgatóink
folyamatos tájékoztatása, egészségük védelme, valamint az Egyetemünkön 233
esztendeje folyó oktatás zavartalan biztosítása érdekében alábbiakról
tájékoztatom, valamint lentiekről rendelkezem.
1)
A koronavírus világszintű megjelenése óta
Egyetemünk megtett és betartott minden elővigyázatossági intézkedést.
Hallgatóinkat több ízben, folyamatosan tájékoztattuk.
Magyarországon – az európai országok jelentős
részéhez képest, valamint világviszonylatban – alacsony a koronavírus
megbetegedések száma.
Egyetemünkön nincs jelen a humán koronavírus.
2)
A
koronavírus megelőzésének egyik leghatásosabb módja a nagy létszámú, zárt
térben történő társas érintkezési lehetőségek korlátozása. Ezért – a Kormány
mai döntése értelmében – a hallgatók számára határozatlan ideig távoktatási tanítási
formát és intézménylátogatási tilalmat rendelek el.
3)
A
távoktatás keretében március 16. napjától a tanórák és vizsgák interneten
keresztül kerülnek megtartásra. A távoktatás technikai részleteiről külön
küldünk információt.
4)
A
hallgatói intézménylátogatási tilalom keretében a hallgatók – a Kollégium
kivételével – március 12. napjától nem léphetnek be az Egyetem területére. A
Kollégium március 14. napjától zárva tart.
5)
Jelenleg Magyarországon – az európai országok
jelentős részéhez képest, valamint világviszonylatban – alacsony a koronavírus
megbetegedések száma. Ezért, amennyiben a hallgató a távoktatási időszakban
elhagyja Magyarország területét, és időközben végetér a távoktatási időszak és
az intézménylátogatási tilalom, a hallgató magyarországi visszatérését követően
további 14 napig az Egyetem területére nem léphet be.
A koronavírus gócpontokról és fokozott/magas kockázatú
területekről a https://koronavirus.gov.hu/
honlapon, illetve a Külgazdasági és
Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának honlapján (https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasi-tanacs) található naprakész információ.
6)
Mindenkit
nyomatékosan kérek az általános járványügyi előírások betartására.
Egyetemünk honlapján
tájékoztató és kapcsolódó eljárásrend magyarul a https://univet.hu/hu/koronavirus/, angolul a https://univet.hu/en/coronavirus elérhetőségen
található.
Kérdéseiket,
bejelentéseiket a health@univet.hu email címen
tehetik meg.
A Kormány https://koronavirus.gov.hu/ és https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu
oldalain folyamatosan frissülő, hiteles és naprakész információk, valamint általános
tájékoztatók olvashatók a koronavírusról, illetve válaszok a leggyakrabban
ismételt kérdésekre. Az ingyenesen hívható információs vonalak a 06 80 277 455 és a 06 80 277 456 telefonszámokon a hét
minden napján, a nap 24 órájában elérhetőek.
Budapest,
2020. március 11.
Sótonyi
Péter
rektor
|
Tovább...
|
|
HSAVA részvétel
|
(
2020. 03. 05. 20:40:12
)
|
Tisztelt Hallgatók,
Rektori és kancellári utasításra megkérem
Önöket, hogy a hétvégi HSAVA konferencián a nemzetközi járványügyi helyzetet figyelembe véve ne vegyenek részt. Üdvözlettel: Bella Dezső
|
Tovább...
|
|
Kitöltendő kérdőív koronavírusról
|
(
2020. 03. 05. 20:04:33
)
|
Kedves Hallgató!
A jelenlegi budapesti koronavírus
helyzet kapcsán szeretnénk tájékoztatni Önt a fejleményekről.
Mint ismert, bejelentették az első
magyarországi koronavírus-fertőzött eseteket. A Semmelweis Egyetem
Gyógyszerészeti Karának egyik hallgatója a Szent László Kórházban van karanténban.
Az iráni hallgató az elmúlt két hétben látogatott Iránba. Visszatérésekor
figyelmen kívül hagyta az egyetem utasításait, vagyis hogy maradjon otthon a
lakásában. Az összes osztálytársát – azt a 23 főt, akik esetleg veszélynek
vannak kitéve – arra kérték, hogy óvintézkedésként önként maradjanak otthon két
hétig.
Szintén ismert, hogy a
koronavírus nagyon fertőző. Ezért elővigyázatosságként kérjük, hogy minden
hallgató töltse ki az alábbi kérdőívet a hivatkozásra kattintva. Felhívjuk
figyelmét, hogy ebben a szakaszban, az ügy súlyossága miatt, a kérdőívre adott
válaszok valóságtartalma büntetőjogi felelősség alá tartozik (vagyis téves
információk megadása esetén jogi úton büntetőeljárás alá lehet vonni a
nyilatkozattevőt).
Kérdőív: https://indico.univet.hu/event/51/registrations/56/
A jelenlegi kivételes körülmények
között, ha a fenti kérdések bármelyikére IGEN -nel válaszol, kérjük, értse meg,
hogy köteles otthon maradni a következő két hétben. Ez nem büntetés vagy
tisztességtelen intézkedés; így kell mindannyiunknak felelősséget vállalni a
nagyobb egyetemi közösség iránt.
Amennyiben otthon kell maradnia a
következő két hétben, kérjük, vegye figyelembe a következőket:
1. A Budapesti
Állatorvostudományi Egyetem e két hét alatt naponta tartja a kapcsolatot az
otthon lévő hallgatókkal. Ha beteg vagy egyéb módon rosszul érzi magát testileg,
kérjük, azonnal értesítsen bennünket.
2. Ezen felül, ha rosszul érzi
magát, első lépésben orvoshoz kell fordulnia, például a háziorvosához. Vagy ha
más egészségügyi szolgáltatója van, kérjük, azonnal vegye fel velük a
kapcsolatot.
3. Felhívjuk figyelmét, hogy az ilyen
körülmények között, otthon eltöltött távollétet igazoltnak tekintjük.
Professzorait, tanárait tájékoztatni fogjuk, hogy ezeket a távolmaradásokat
igazoltnak kell tekinteni.
4. Ezen felül az összes tananyag online
elérhető a hallgatók számára.
Kérjük, hogy péntek éjfélig
töltse ki a fenti kérdőívet. A helyzet kivételes jellege miatt meg kell
jegyeznünk, hogy ha ma estig nem kapunk választ, akkor további lépéseket
teszünk.
Abban az esetben, ha annak a
gyanúja merül fel, hogy megfertőződött a koronavírussal, felhívhatja a Magyar Nemzeti
Közegészségügyi Központot: + 36 80 277 455: Telefonszám: + 36 80 277 455. Lehetőség
van arra is, hogy közvetlenül a hatóságok által kijelölt kórházhoz forduljon, amely
a Szent László Kórház.
|
Tovább...
|
|
Körlevél - COVID-19 Koronavírus
|
(
2020. 02. 27. 9:46:56
)
|
Kedves Kollégák, Hallgatók!
A kínai Wuhanból indult COVID-19
koronavírus járvány terjedésére tekintettel az
Állatorvostudományi Egyetem az alábbi intézkedéseket
teszi, melynek végrehajtásában várjuk együttműködésüket:
|
Tovább...
|
|
Átsorolási tájékoztatás
|
(
2019. 07. 28. 20:20:26
)
|
A 2016/2017-es tanévben vagy azt követően tanulmányát
megkezdő állami (rész)ösztöndíjas hallgatók átsorolásakor a kormányrendelet
által megállapított minimális tanulmányi átlag értéke elérhető a letölthető dokumentumban
|
Tovább...
|
|
Tájékoztató vizsgaidőszakon kívüli vizsgáról, rektori, rektorhelyettesí kérelemről
|
(
2019. 06. 03. 9:46:21
)
|
Kedves Hallgatók!
A rektori, valamint a rektorhelyettesi kérelmekkel
kapcsolatban az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmüket:
A
Rektori, és rektorhelyettesi kérelmek leadása a Tanulmányi osztályon történik
2019. június 27. csütörtök 10.00 óráig, illetve a június 27-én és június 28-án
az adott tantárgyból vizsgázó hallgatók részére 2019. július 01. (hétfő) 10.00
óráig!
A
határidőket legyenek szívesek betartani, mert később már nem tudjuk a
kérelmeket elfogadni!
Egy
vizsgaidőszakra vonatkozóan csak az egyik kérelem igénybe vételére van
lehetőség (egyszerre mindkettő nem használható fel)!
Rektori - méltányossági kérelem a
TVSZ 48. §-a alapján:
(4) „A
hallgató kérelmére az egységes, osztatlan képzés során két alkalommal, de
különböző jogcímen (méltányosság azonos jogcímen csak egy alkalommal vehető igénybe) méltányossági alapon adható
engedély:”
(5) „−amennyiben
nem merítette ki a hallgató egy adott tantárgyból a félévben meghatározott
ismétlővizsgák számát, egy
ismétlővizsga letételére, melyet az őszi félévet követően a második félév
szorgalmi időszakának első hetében, vagy a tavaszi félévet követően a
vizsgaidőszakot közvetlenül követő két héten belül lehet letenni; ennek
feltétele, hogy a hallgató előzetesen
megkísérelje a vizsgát.”
A kérelemmel együtt a leckekönyv leadása is szükséges.
Rektorhelyettesi kérelem:
Szintén egy adott
tárgyból, egy ismétlővizsgára vehető igénybe, abban az esetben, ha a
hallgató nem merítette ki a félévben meghatározott ismétlővizsgák számát,
valamint az előző alkalomról betegség
miatt maradt távol és azt az adott tanszéken, valamint a tanulmányi
osztályon a TVSZ-ben leírt módon jelezte.
A kérelemmel együtt a leckekönyv leadása is szükséges,
valamint az orvosi igazolást is szükséges csatolni.
A
rektori, illetve a rektorhelyettesi kérelem díja: 5000 forint, melyet a kérelem
leadását követően a Tanulmányi Osztály ír ki a hallgatók részére.
Engedélyezést
követően a vizsgára szintén a Tanulmányi Osztály jelentkezteti fel a
hallgatókat.
|
Tovább...
|
|
Lakcím módosítás rendjének változása
|
(
2018. 08. 02. 10:32:09
)
|
Kedves Hallgatók! Tájékoztatjuk
Önöket, hogy a mai naptól a neptunban a lakcím módosításra csak a
tanulmányi osztály által van lehetőség. Címváltozás esetén kérjük,
legyen szíves befáradni tanulmányi előadójához a lakcímkártya
bemutatásával. A címet tanulmányi előadója a neptunban csak ezt követően jogosult módosítani. A telefonszám és e-mailcím változás esetén ezek módosítása továbbra is a hallgató feladata. Üdvözlettel: Tanulmányi osztály
|
Tovább...
|
|
Minority SafePack
|
(
2018. 03. 08. 11:32:35
)
|
Tisztelt Hallgatók! Rektor Úr és Kancellár Úr is kéri, hogy minél többen csatlakozzanak a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez, melynek részleteit a letölthető dokumentumok közé elhelyezett anyag tartalmazza. Köszönettel:
Csapó Tímea
|
Tovább...
|
|
|
IV díj kiírása a Neptunban
|
(
2017. 06. 22. 14:56:06
)
|
Kedves Hallgatók!
Tájékoztatom Önöket, hogy a 2016/2017.
tanév első félévének vizsgaidőszakától kezdődően az
ismétlővizsga díjakat minden hallgató saját magának tudja
kiírni a Neptunban a mellékelt útmutató alapján.
Ezt a feladatot már nem a Tanulmányi
Osztály fogja elvégezni. Tehát egy tantárgyból az első és
második vizsga ingyenes, a harmadik vizsga már 5.000.- Ft, ez
eddig is így volt, annyi a változás, hogy addig nem
tudnak feljelentkezni a 3. vizsgára, amíg az
5.000.- Ft-os vizsgadíj nincs kifizetve. Javasolnám
mindenkinek, ha már előre látja, hogy gondjai lesznek egy
tantárgynál, már előre utalja át az összeget a
gyűjtőszámlájára.
Figyelem, a tanszék senkit sem tud
feljelentkeztetni a vizsgára, addig pedig nem lehet majd
vizsgát tenni, amíg nem jelentkezett fel Neptunon a hallgató.
Kérem, hogy fokozottan figyeljenek erre a
jövőben!
Üdvözlettel:
Csapó Tímea
tanulmányi osztályvezető
|
Tovább...
|
|
Olimpia előtt, az egyetemi bajnokságok után
|
(
2021. 07. 14. 11:01:46
)
|
Az elmúlt egy hónapban számos MEFOB-döntő zajlott, nagy
csatákkal, meccsekkel. Az Unisport hírlevél legújabb számában a
futsal, kézilabda, vízilabda és más sportágak bajnokságairól
olvashattok, láthattok összefoglalót, de a közelgő olimpia is több
szempontból szóba kerül. A Nemzet Sportolója, a kétszeres
olimpiai bajnok Schmitt Pál latolgatja a Magyar Csapat esélyeit és
több olyan egyetemi sportló is megszólal nálunk, aki ott lesz, ott
lehet a nyári játékokon, Tokióban. Többek mellett az aranyesélyes
kajakos Csipes Tamara és az RG-ben 20 év után első magyarként
kijutó Pigniczki Fanni is nyilatkozik. Olvashattok még egy
kerékpáros dietetikusról a mostani cikkek, podcastok között és
javaslatokat teszünk arra is, miként sportoljatok a nyári
hónapokban.
Mert, ha mégis mozog a föld, te miért ne mozognál?
https://unisport.hu/hirlevel/hirlevel-35/
|
Tovább...
|
|
Ezúttal nem Svájc a labdarúgó Eb fő esélyese, mondta el az 56-szoros válogatott Kovács Kálmán legendás bakija kapcsán. Az Unisport hírlevélből az is kiderül, hogy Cseh Laci még mindig motivált, de a vízi free riderek is bemutatkoznak. És most nem Cseh Lacira gondolunk... :-)
|
(
2021. 06. 11. 10:22:15
)
|
Kedves
Hallgató!
Ismét
jelentkezik a szerkesztésében
és arculatában megújuló UniSport, amely mostantól saját
honlappal, Facebook és
Instagram oldallal is rendelkezik. A hírlevélben több UniSport
Podcast is
meghallgatható!
Az 56-szoros válogatott labdarúgó,
Kovács Kálmán és
egy fiatal szakértő, a riporter hallgató, Pulay Marcell a
BL-döntőről és a
közelgő labdarúgó Európa-bajnokságról beszélget; a világ- és
Európa-bajnok
Valkai Ágnes a vízilabda sportág olimpiai esélyeit
boncolgatja, sőt a MEFS
fiatal főtitkára, Juhász Péter is bemutatkozik.
A
hírlevélben megszólal a Nemzet Sportolója, Dr. Kamuti Jenő,
aki olimpiai
ezüstérmesként tartozik a legnagyobb bajnokok közé és az
Egyetemi Játékokról (neki
még Universiade) is sok szép emléket őriz.
Emellett az
is kiderül, hogy szurkolók nélkül mit sem ér a MEFOB, hogy
miként indult újra
az élet a BEAC berkein belül és, hogy a vízisí és a szörf
találkozásából miként
született meg a wakeboard.
Nézz rá,
hallgass bele az egyetemi életmód és sport új felületébe:
https://unisport.hu/hirlevel/34-szam/
|
Tovább...
|
|
Célkeresztben az innováció
|
(
2021. 04. 23. 10:24:27
)
|
Hallgatói rendezvény
- Célkeresztben az Innováció –
Időpont
|
Helyszín
|
2021. május 05. (szerda) 15 óra
|
Microsoft Teams
|
Kedves Hallgatók!
Egy hallgatói
rendezvényre invitálunk Titeket, melyben megismerhetitek Egyetemünk Innovációs
Irodájának keretében működő programjainkban résztvevő hallgató társaitok
történetét, elmesélik hogyan fogalmazódott meg az innovációs gondolat bennük és
miként jutottak el a kész ötletekig.
Várunk
szeretettel minden érdeklődő Hallgatót!
Program
1.
|
Köszöntő
|
15 perc
|
|
Dr. Pribenszky Csaba, az Innovációs Iroda
operatív vezetője
|
|
Az ÁTE szerepe a
(hallgatói) innovációban, a HSUP és a VETATHON programok bemutatása, saját
tapasztalatok
|
2.
|
Csapatok
bemutatkozása
|
|
|
Piller Pálma (HSUP 1.
helyezett)
|
15 perc
|
|
Pet&Farm sitting
|
|
Rónaszéki Regina (HSUP
3. helyezett)
|
15 perc
|
|
EquiMedBox
|
|
Horváth Ariella és
Tokareva Marina (VETATHON 1. helyezett)
|
15 perc
|
|
Szarvasmarhák
microchip alapú monitoring rendszere
|
|
Csanády Péter és Yurt
Attila (VETATHON 2. helyezett)
|
15 perc
|
|
Gyógynövény
hatóanyagú táplálékkiegészítő előállító rendszer
|
3.
|
Kerekasztal-beszélgetés
|
15 perc
|
|
A közönség kérdései az előadók felé
Dr. Pribenszky Csaba összegzése
|
Az
esemény Teams linkje
|
Tovább...
|
|
|
Izgalmas kül- és beltéri rekreációs sportágak mutatkoznak be az UniSportban
|
(
2021. 02. 02. 18:18:49
)
|
Kedves Hallgató,
Próbáltál
már letolni egy nap alatt 20+ km-t gyalog? A teljesítmény túrázás
kemény kihívás, de megéri! Tippek és infók az UniSportban! #Kattanjrá!
Díjazták 2020 legjobb sportolóit, ahol az egyetemi élsport képviselői ismét jeleskedtek. #Képbe hozunk a részletekről!
A legfrissebb lapszám #jóarcai: Karakas Hedvig az év női sportolója, és Hári József, a PTE sportiroda vezetője.
A 31.
UniSport további témái között a kültéri kondiparkokról, a parkour
érdekességeiről, a rúdfitneszről és az ötkarikás sportágak közé került
sportmászásról is olvashatsz!
Részletekért kattanj ide:
https://www.mozduljra.hu/unisport/31_szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
Változatos mozgásformák, egészségtippek a hallgatók magazinjában
|
(
2021. 01. 20. 11:07:53
)
|
Kedves Hallgató,
-
Előfordul, hogy nincs egy szabad órád sem egy kiadós futásra? Az UniSport legújabb számából megtudhatod, hogy milyen
edzésformákkal frissítheted edzés-tervedet, amik még akár a futásnál is gyorsabban segíthetnek elérni a céljaidat!
-
Gőzöd sincsen, hogy rendben van-e a vércukrod és a
vérnyomásod? Mindkét népbetegségnél alap a rendszeres edzés, de
vannak szabályok, amiket nagyon fontos betartani!
Vizsgálat+testedzés=Törődj magaddal! Légy #Formabontó!
-
A télen felkúszott plusz kilók miatt vad edzésbe kezdtél? Nagy hibát követsz el, ha azt hiszed, simán megúszod egy kis izomlázzal… A
fokozatosság elve a testedzésre is vonatkozik!
-
Megvan már, idén milyen sport-kihívással bizonyítasz magadnak? #Stresszoldó tippekért tapadj az UniSportra!
-
Tudtad, hogy közel egy millió magyar kedvenc
rekreációs (szabadidő)-sportja a horgászat? Ha te is kipróbálnád, minden infót megtalálsz itt:
https://www.mozduljra.hu/unisport/30_szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
Sport, egészség, életmód – ON! Az UniSport idén is mindenben támogat!
|
(
2021. 01. 06. 23:39:15
)
|
Kedves Hallgató,
Feszengsz, amiért az ünnepek nyomot hagytak a testeden? #Kattanj_rá az
UniSport rövid tippjeire és pikkpakk visszanyered a régi formádat!
Az idei tél más, mint a többi, de a síelésről semmi
pénzért nem mondanál le? Kerülj képbe, miről ne feledkezz meg, ha
kipróbálnád a
hazai síterepeket.
Mindig érdekelt, nőként milyen tipikus hibákat követsz el
edzés közben? Van néhány tanácsunk, amivel simán korrigálhatod a bakikat!
Az év első, rendkívül motiváló #jó_arcai: Simon Gábor a
BEAC vezetője és Juhász Bianka PE futónagykövet.
#Stressz_oldásként pedig a téli vízitúrázásról tudhatsz meg többet.
A cikkeket itt találod:
https://www.mozduljra.hu/unisport/29_szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
Merry Fitness – Rendhagyó lapszámmal kíván Boldog Karácsonyt az UniSport
|
(
2020. 12. 18. 15:35:34
)
|
Kedves Hallgató,
Sportos
filmajánlóval, poénos edzős videó-gyűjteménnyel, bejgli-háj elleni és kockahas
edzéstervvel, téli extrémsport összefoglalóval, diétás karácsonyi sütemény
receptekkel gyúrt rá az UniSport az ünnepre.
Az életmód, egészség, sport magazin aktuális
#jó_arcai: Juhász Péter, a MEFS főtitkára, de interjút adott a judo tehetség
Sipőcz Ricsi (SZE) és edzője: Gyimes Nikolett, sőt a TFSE marketing és kommunikáció felelős kajakosa:
Borhi Misi is.
#Kattanj_rá:
https://www.mozduljra.hu/unisport/28szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
|
Stresszoldó és kimozdulós ötletek az UniSportban
|
(
2020. 11. 18. 22:43:40
)
|
Kedves Hallgató, Habár
idén jócskán megborult a világ rendje, érdemes hasznodra fordítani a
változást! Az online oktatással és az esti szórakozás idejének
korlátozásával rengeteg hallgató időbeosztása lazult. Mondd, TE mivel töltöd a szabad óráidat? Gondolkodtál
már azon, hogy felhúzd és csatasorba állítsd a szekrény mélyén porosodó
görkoridat? Vagy, hogy lehozd a padlásról a régi gördeszkádat? Az
UniSport legújabb számában jónéhány #forma_bontó ötletet találsz a szabadtéri edzés előnyeiről és a lehetőségekről. A kiadvány legújabb száma #képbe_hoz
a DE HÖK brutál népszerű e-sport bajnokságával kapcsolatban, olvashatsz
a röplabda NB I felemás szezonkezdetéről, és megtudhatod azt is, hogyan
edz a Dunaújvárosi Egyetem női vízilabdacsapata online órák közben. #Jó_arc az SZE e-sport büszkesége: Boresz, aki már profi szerződést is bezsebelt egy spanyol klubtól a kimagasló képességeivel. Ha pedig rajtad van már a vizsga-para #stressz_oldó tippekért, és extra túraajánlatokért #kattanj_rá az UniSportra: https://www.mozduljra.hu/unisport/26_szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
Novemberi túraajánlók, természetes antibiotikum tippek és Vogel Soma interjú a legújabb UniSportban!
|
(
2020. 11. 08. 23:53:48
)
|
Kedves Hallgató, Legyél
képben a legfrissebb egyetemi sport, egészség és életmód témákban! Az
UniSport legújabb számából 20 perc alatt mindent megtudhatsz! Ne hagyd ki a vízilabda büntetőspecialista: Vogel Somával készült interjút, de a PE TSI intézetigazgatója: dr. Edvy László magvas gondolatai is bizonyosan nyomot hagynak! Egészség tippeket is kínál az UniSport: megfizethető, természetes antibiotikumokról készült cikkében egészen biztosan találsz új infót és az egyik leghatékonyabb edzés-módszerről: a HIIT-tréningről is olvashatsz. Novemberi túraajánlóért, tanuláshoz és vizsgaidőszakra kiváló mozgástippekért és az elmúlt hetek MEFOB beszámolói miatt is érdemes belekattintani a magazinba -> https://www.mozduljra.hu/unisport/25_szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
Szabadidősport, egyetemi versenysport-infók, egészség tippek a legújabb UniSport magazinban
|
(
2020. 10. 19. 23:36:28
)
|
Kedves Hallgató, Tudtad, hogy elkezdődött a női kosárlabdázók első osztályú bajnoksága?
Két egyetemi csapatnak is szurkolhatsz: a TFSE-MTK-nak és az ELTE BEAC
Újbudának! #kattanj_rá a részletekre az UniSport legújabb számában! Ahol képbe kerülhetsz az utóbbi két hét MEFOB eredményeiről is: Sárkányhajó, Duatlon Sprint és Ultimate Frisbee sportágakban mérték össze képességeiket a hallgatók. Interjút készített az UniSport a MEFS új elnökével is: Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos divattá tenné a sportot a felsőoktatásban. Izgalmas gondolatai és tervei őszinte elhivatottságról tanúskodnak. Az Exatlonból közismert Szabó-Thomka Hanna,
ELTE-SEK-en diplomázott testnevelés-földrajz szakos tanárnőt a népszerű
tévés műsorról és jövőbeli terveiről faggatta az UniSport újságírója. #Sör_mellé az idei Európai Sporthétről olvashatsz dióhéjban. A #Forma_bontó rovatban a gyógynövények immunerősítő, vírusok elleni hatásairól, illetve az okosruhák hasznairól tudhatsz meg többet. #Stressz_oldóként pedig a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság első heti összefoglalójából szemezgethetsz. Minden infó itt: https://www.mozduljra.hu/unisport/24_szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
Tájékoztató fakultatív tanárgyakról/kreditekről
|
(
2020. 09. 18. 17:55:46
)
|
Kedves
Hallgatók!
A
fakultatív tantárgyak kapcsán
szeretném megerősíteni, hogy azon hallgatók részére, akik a 2017. szeptembertől érvényes mintatanterv
alapján haladnak (jelenleg negyedik és
az alatta lévő évfolyamok) minimum
30 kreditnyi fakultatív tantárgy teljesítését írja elő a mintatanterv.
(Félreértés
adódott abból, hogy a korábbi évfolyamoknál 50 kreditet ír elő a mintatanterv,
de ez azon hallgatókra vonatkozik, akik 2016. szeptember és előtte lévő
mintatantervek szerint haladnak.).
A díjmentesen
felvehető kreditekről:
TVSZ
20. § (10) bekezdés alapján: „Biztosítani kell, hogy a hallgató egyéni
tanulmányi rendjében – külön önköltség, illetve térítési díj fizetése nélkül –
a)
az összes előírt kreditet tíz százalékkal meghaladó kreditértékű tárgyat,
továbbá azt, hogy
b)
az összes előírt kredit tíz százalékáig terjedően nem magyar nyelven oktatott
tárgyat teljesítsen. A magyar nyelven oktatott tárgyak esetén az idegennyelvű
képzés hallgatóit is megilleti ez a lehetőség.
E
kreditek választása fölötti további kreditekért a hallgató kreditenként a
Hallgatói Juttatások és Térítések Szabályzatában meghatározott összeget fizet.”
Ez
alapján:
Állatorvosi
képzésen:
az előírt kredit: 330, térítési díj nélkül felvehető plusz kredit: 33, vagyis összesen 363 kredit felvételére van lehetőség térítési díj megfizetése nélkül.
E fölötti
teljesített kreditekért már díjfizetési kötelezettsége van a hallgatóknak, melynek kreditenkénti
összegét a Hallgatói Juttatások és Térítések Szabályzata határozza meg
(kreditenként 25 ezer forint).
Ösztöndíjba
beszámítható fakultatív tárgyak kreditértéke:
Az
állatorvosi képzésen a TVSZ 32. § (9) bekezdés alapján: „A tanulmányi ösztöndíjszámítás
alapjául szolgáló kreditindex kiszámításánál csak annyi fakultációból
megszerzett kredit vehető figyelembe, amely nem haladja meg a mintatanterv
szerinti félév fakultációs kreditjeinek összegét 50%-nál nagyobb mértékben.”
Ez
alapján:
A
2017. szeptemberétől érvényes mintatanterv félévenként 3 kreditnyi fakultatív
tárgyat ír. Vagyis a félévben teljesített fakultatív tárgyakból maximum öt kredit
értékben tudunk beszámolni az ösztöndíj átlagba. (Itt azt is érdemes figyelembe
venni, hogy ha pl. három két kredites tárgyat vesz fel és mindhármat teljesíti,
akkor is csak két tárgyat számítunk be, mert a három tárgy beszámítása esetén
már túllépte az öt kreditet. A beszámításnál a jobb érdemjegyű tárgyat vesszük
alapul.)
Üdvözlettel:
Tanulmányi osztály
|
Tovább...
|
|
Hat kontinens majd 100 országából követik a digitális 2020 FISU WORLD Forum-ot! Te köztük vagy?
|
(
2020. 08. 11. 15:31:22
)
|
Kedves Hallgató, Rendhagyó
különkiadásban számol be az UniSport az augusztus 12-14. között
megrendezett digitális 2020 FISU World Forum részleteiről, mely
eseményre eddig 6 kontinensről, 93 országból regisztráltak! #kattanj_rá az egyetemi sport idei csúcseseményére! Az UniSport #képbe_hoz az egyetemi sportvilág fórumának minden részletéről! Tudj meg többet a DigiTesiről, kerülj képbe a FISU vezetőkről, a rankingről, a Healthy Campus programról és az első FISU eSports Challenge-ről! Légy
részese - a magyar kezdeményezésre létrejött – történelmi pillanatnak, a
FISU World Forum-ok történetében először digitális platformon
megrendezett eseménynek! Regisztrálni augusztus 10-ig tudsz! Minden infó itt: https://www.mozduljra.hu/unisport/21_szam/?egyetem=ate
|
Tovább...
|
|
Átsorolási tájékoztató
|
(
2019. 09. 17. 21:19:39
)
|
Tisztelt Hallgató!
A hatályos jogszabályok
alapján az egyetem minden tanév végén (július 31-ig) köteles átsorolni a
hallgatót önköltséges képzési formába, amennyiben az előírt feltéteknek nem
felel meg (2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról, 87/2015.
kormányrendelet).
|
Tovább...
|
|
Pályázati felhívás
|
(
2019. 09. 10. 22:29:26
)
|
Az Állatorvostudományi Egyetem
pályázatot hirdet Állatorvos-történeti Különdíj címmel. A kezdeményezés célja,
hogy hallgatóinkkal megismertesse Alma Materünk és nagyjaink történelmét. A
nyertes pályázó rektori-kancellári különdíjban részesül, amelynek összege
100.000.- Ft, valamint előadását bemutathatja a Tudományos Diákköri Konferencia
nyitó ünnepségén.
|
Tovább...
|
|
Utalás a gyűjtőszámlára
|
(
2016. 09. 27. 11:00:00
)
|
A gyűjtőszámlára történő utaláshoz az átutalási megbízáson az alábbi ellenoldali adatokat kell megadni:
Állatorvostudományi Egyetem
10032000 - 00336138 - 01120008
|
Tovább...
|
|
|
|
|
|
|